Pályázatok

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02169

„Helyi termelők szakmai ismereteinek bővítése és piaci tevékenységük erősítése Kiskőrösön”

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, mint Támogató által 2016. május 9-én kiadott TOP-7.1.1-16 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva című felhívása alapján a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület támogatási kérelmet nyújtott be.

A Magyar Államkincstár a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02169 számú támogató okirat alapján a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület részére – a helyi termelők, szolgáltatók, kézművesek termékeinek népszerűsítésére, eladásaik segítésére, illetve szakmai ismereteik bővítéséhez előadások szervezésére és a fiatalabb generáció felé történő értékmegőrző tevékenységek megvalósítására - támogatást nyújtott.
Támogatás összege: 4.360.227,- Ft
Projekt címe: „Helyi termelők szakmai ismereteinek bővítése és piaci tevékenységük erősítése Kiskőrösön”
A projekt célja a település helyi szereplőinek széles körű együttműködésén alapuló programok megvalósítása a helyi termékek és szolgáltatások vásárlásának, fogyasztásának elősegítése érdekében, bemutatva a helyi értékeket és kiváló minőséget.
A projekt keretében a Kiskőrösi Gazdakör Egyesületnek egyrészt lehetősége nyílik arra, hogy a helyi gazdákat összefogja és szakmai tapasztalataik bővítéséhez hozzájárulhasson az ágazatot érintő tematikus előadások szervezésével másrészt, hogy a helyi termelők megjelenését fokozza és ösztönözze szélesebb spektrumú értékesítési lehetőségek biztosításával, illetve online eszközök segítségével. A kezdeményezéssel a termelőknek lehetőségük nyílik arra, hogy bővíthessék új, potenciális vásárlói körüket és új platformokon is megjelenhessenek termékeikkel, látványosan bemutathassák kínálatukat, a fiatalabb generáció felé történő értékmegőrző szerepekre felhívják a figyelmet, ezzel is fokozva ismertségüket és növelve eladásaik mennyiségét, valamint a fiatalokra történő fókuszáláson keresztül megalapozzák a helyi értékek erősítését, szemléletformálását.
A kezdeményezéssel egyrészt Kiskőrös két nagy városi rendezvényén (Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok és a Városalapítók Napja és Országos Rétes Fesztivál), másrészt a város központjában havonta két alkalommal helyi termelők, szolgáltatók és kézművesek termékeinek népszerűsítése és eladásának segítése végett a helyi hagyományos piac reggeli-délelőtti nyitva tartásával ellentétben a délutáni Farm Marketen történő beszerzés lehetőségét biztosítják - például munkába hazafele menet megvásárolható - friss, kiváló minőségű árukkal. A Farm Market megvalósítás során árus asztalokon történik a kitelepült piacolás, melyek felállítva, berendezve, ingyenesen biztosítják az árusok részére termékeik látványos bemutatását és értékesítését. Az asztalokon elhelyezésre kerül az adott árusító neve, terméke, elérhetősége.
A Farm Market vásár mellett és Kiskőrös város nagy rendezvényein a kicsikre is gondolva játszóház formájában Junior Farm Market pont létrehozása a gyermekeknek. Kis piaci eszközökkel már ők is gyakorolhatják szerepjáték formában a piaci eladó-vevő szerepeket. Közös családi bevásárlás és kikapcsolódási lehetőség a családnak, miközben a szülők beszerzik a friss, jó minőségű helyi élelmiszereket, árukat, addig a gyermekek a Junior Farm Marketen játékos formában ugyanezt gyakorolhatják gyermek animátor felügyelete mellett. A kitelepülések alkalmával farm témájú mesék vetítése a legkisebbeknek.
Azért, hogy ne csak tagjaik, hanem más helyi termelők és szolgáltatók, kézművesek is a legfrissebb és legszakszerűbb információkhoz juthassanak, tevékenységük hatékonyabb végzéséhez különböző szakmai szervezetek, tanácsadók meghívása, akik értékes információkat, új, innovatív értékesítési, szakmai lehetőségeket tudnak nyújtani a gazdák számára.
Az egységes arculat kialakításának részeként és hogy magáról a kezdeményezésről, a Farm Market kitelepülésekről és a helyi termelőkkel, szolgáltatókkal kapcsolatos adatokról bárki pillanatok alatt naprakész információhoz jusson saját weboldal és facebook fiók létrehozása és üzemeltetése a megvalósítás ideje alatt.

A projekt befejezése: 2022. június 30.
További információ kérhető a projektről:
Kiskőrösi Gazdakör Egyesület
E-mail: kiskorosigazdakor@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01603

„Bor-kultúra-természet-hagyomány Kiskőrösön”

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, mint Támogató által 2016. május 9-én kiadott TOP-7.1.1-16 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva című felhívása alapján a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület támogatási kérelmet nyújtott be.

A Magyar Államkincstár a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01603 számú támogató okirat alapján a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület részére – a közösségi összetartozást erősítő, az étkezés és a bor témájához kapcsolódó rendezvények, programok, tevékenységek megvalósítására - támogatást nyújtott.
Támogatás összege: 3.499.771,- Ft
Projekt címe: „Bor-kultúra-természet-hagyomány Kiskőrösön”
A projekt célja, hogy olyan integrált, helyi fejlesztések valósuljanak meg, amelyek a helyi közösségek megerősítésén és stratégia szintű együttműködésükön keresztül hozzájárulnak a helyi civil szektor aktivitásának és ismertségének növeléséhez is. Kiskőrösi akcióterületen a hagyományokat őrző lakosságnak  köszönhetően különösen jellemző, az étkezési szokások sokfélesége, és nagy igény van ezeknek a gasztronómiai hagyományoknak a továbbélésére, átörökítésére. A város története szorosan kapcsolódik a szőlőtermesztés és a bor kultuszához.
A projekt keretében lehetősége  nyílik a Kiskőrösi Gazdakör Egyesületnek arra, hogy a gasztrokulturális esemény során megmutathassa magát a város lakóinak és az ország bármely részéről érkezőknek.
Jelen projekt keretén belül megvalósuló rendezvények továbbá erősítik a borkultuszt új elemek bevezetésével és a közösségi összetartozást.
A megvalósuló rendezvényeken megismerkedhetnek az érdeklődők a helyi természetvédelmi terület egy részével, a hagyományos szüret folyamataival és ételeivel, valamint a helyi termelők termékeivel, finom boraival. A gasztrokultúrális esemény  során a borkultúra egy új és nemes „ fejezetével” találkozhatnak a gasztroszínház előadásain.

A HírösGasztroszínház társulatának 2 alkalommal történő meghívásával és az általuk kínált előadások hangulatával méltán hozzájárulhatnak a helyi lakosság, az érdeklődők és résztvevők gasztronómiai kultúrájának színesítéséhez azáltal, hogy a közönség a kulináris és színházi élmények társításával egy különleges, minden érzékre ható közösségi élmény részesévé válik. A HírösGasztroszínház fantázia dús színjátékaiban keveredik egymással a kulinária a jó borok szeretete és a mindennapi élet apró-cseprő dolgai, mely során testközelből lehet belekóstolni a színész jelenlétébe, a jelenetek közt - helyi termelők által kínált - finom falatokba, vagy egy-egy kiváló borba. Egy a gasztronómiával egybekötött előadás műfajával egy újszerű színházi eseményt kívánnak Kiskőrösre elhozni, amely kiváló szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt nézői számára.További programként egy HírösGasztroszínházi előadás kerülne megrendezésre, (rossz idő esetén egy lefedhető helyszínen) megtartott színdarab keretein belül, melyhez kapcsolódóan a felvonások/jelenetei között a helyi termelők által előállított alapanyagokból készült hideg-ételek (szendvics falatkák) és minőségi borok kerülnének kóstoltatásra, kínálásra, ezzel is erősítve a kulturált borfogyasztás hagyományának továbbvitelét a városban, a térségben.

A megvalósítás első alkalommal Kiskőrös városon belül - egy a hagyományokat idéző kültéri helyszínen - a Szlovák Tájház udvarán, második alkalommal pedig a  Hagyományok Házában kerül megszervezésre. Egy  helyi autentikus „piknik” is szervezésre kerül, ahol a résztvevőket hangulatos lovas kocsikkal szállítják ki a város központjától néhány kilométerre található Szücsi erdőbe, mely a Kiskunsági Nemzeti Park részét képezi. Élővilágát az Alföldön őshonos éger-kőrises láperdő és rétek váltakozása tarkítja rendkívül nagy számban megtalálható ritka növényekkel és gazdag állat-, azon belül is főleg madárvilággal. Az erdőt a résztvevőknek a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa mutatja be .A  könnyed, erdei kirándulást követően a város irányába tartva a már felbukkanó szőlőültetvények melletti réten megszervezett piknik hangulat fogadja a vendégeket. A helyi szőlőültetvények egyikén élményszüretelés lehetősége a résztvevőknek, akik betekintést nyerhetnének a kiskőrösi hagyományok szerint zajló szüretelési folyamatokba. Lehetőségük adódik a régi és modern szüretelő eszközök kipróbálására. A délelőtti programot megkoronázandó egy hagyományos, helyi menüsort kínálnak fel a résztvevők számára, miközben egy meghívott kiskőrösi zenész régmúltat idéző nótái szórakoztatják a „vendégmunkásokat”.
 

A projekt befejezése: 2022. április 29.
További információ kérhető a projektről:
Kiskőrösi Gazdakör Egyesület
E-mail: kiskorosigazdakor@gmail.com